~ Második rész ~
Már
bőven a vacsoránk közepén járhattunk, mikor tájékoztattam aput, hogy
egy kicsit kimegyek a mosdóba, ő teli szájjal bólintott, majd újabb
falatokat rejtett el a szájában az ínycsiklandó csípős pizzájából.
Lépéseim
közben a ruhám szoknyája ide-oda libegett, s jó érzéssel rá is
játszottam és jobban megdobtam azokat, szerettem ezzel játszadozni.
A kiszolgáló hölgy egy ideje nézett, mintha szellemet látna, kezdtem kicsit megijedni, majd megkérdezem mi a baj.
A
mosdóba beérve elég ritkás volt a fény, és a villany is villódzott a
mennyezeten, amitől még inkább felállt a szőr a hátamon. A tükörben
megszemléltem a tükörképem, de kicsit másképpen festettem. Közelebb
léptem a tükörhöz, s az alatta lévő mosdókagylóra támaszkodtam. A
tükörképem nem a megszokott vidám arcú, tökéletes pofit mutatta, hanem
helyette egy beesett, sötét árnyalatokkal körülvett szinte megsemmisülté
vált bábu arca volt, a hajamban föld volt szórva és nedves csíkokban
hullott csontvázhoz hasonló vékonyságú vállamra.
A
szemem fekete volt, de mégis az a kétségbeesett, rémisztő tekintet jött
át az illúzió képéből. Szinte már hiperventilláltam, annyira gyorsan
kapkodtam a levegő után, majd hátrálni kezdtem, de ekkor beleütköztem
valamibe, pontosabban mondva valakibe.
Ijedten fordultam az illető felé és készen voltam arra, hogy vagy valami őrült szellemmel találkozok össze.
De helyette a kiszolgálólány volt ott és meglepődve nézett végig rajtam.
-Mit láttál? – kérdezte érzelemmentesen.
Újból
a tükörre pillantottam, immár az igaz valómat láthattam benne.
Megnyugodva fújtam ki a levegőt és kezdett helyreállni a légvételem.
-Sokszor
látok rémeket, hülyén hangozhat, de nem létező, vagy rettenetes
lényeket képzelek be magamnak. Lehet el kéne mennem egy pszichológushoz –
nevettem fel erőltetetten.
Idegesen vakargattam a homlokomat és nem tudtam mire vélni a látottakat.
-Te vagy az új lakó aki nem rég költözött be ide, Enfieldbe? – akart megbizonyosodni az információról.
-Igen, apuval költöztünk ide – bólintottam.
Mintha
valami felismerést véltem volna felfedezni a szemében, de nem voltam
benne biztos, hogy van hozzá közöm, így nem kérdeztem rá.
-Hogy hívnak? – faggatott tovább.
-Óh, milyen udvariatlan vagyok! Lillian Briks a nevem – nyújtottam a kezem felé – és téged hogy hívnak?
-Zoé, Zoé Darten! Örvendek a találkozásnak! – fogott velem kezet.
-Én
is! Nem nagyon ismerek itt senkit sem a környéken és arra gondoltam,
hogy jó lenne valakivel összebarátkozni, te nagyon kedvesnek tűnsz! –
mosolyogtam rá.
Muszáj
lesz egy kis társas életet élnem, hogy beleolvadjak a környezetbe és ne
csak magányosan üldögéljek otthon, s hallgassam, ahogy apu próbál
kiűzni a házból, hogy kicsit társalogjak másokkal. Ez jó alkalom erre.
-Itt
mindenki nagyon veszélyes, este ne menj ki egyedül az utcára, főleg ne a
kertetekbe! Itt még a falnak, és a fáknak is füle van!
S ezzel az utolsó mondattal lezárta a témát. Tud valamit, amit én nem és nem is akarja, hogy én tudjam.
Élesen
szívtam be a levegőt, majd magamban picit dühöngve mentem ki a
mosdóból, hogy nem sikerült dűlőre jutnom, mint kiderült, Zoéval. De
vajon miért hívta fel a figyelmem a hátsó kertre? Van ott két sír és ő
biztos tud róla, vajon ismerte Lisát és Harryt?
Ha igen, akkor mi okból haltak meg?
Ezután a kiszolgálólányt nem láttam az étteremben, és befejezve a vacsorát haza mentünk apuval.
S
a hónapok csak teltek és múltak, oly annyiszor próbáltam a kérés
ellenére eljutni este a hátsó kertbe, de mindig valami megakadályozott.
Viszont álmomban, többször is megjelent a helyszín és rémálomként
terjedt szét a gondolataimban.
Újabban
mindig a fűzfa tövénél ültem egy vázlatfüzettel, amibe megpróbáltam
lerajzolni a táj szépségét, a fák formáit, a természet különböző
szépségeit. Apu aznap még munkában volt, reggel egy cetlit kaptam, hogy
későn ér haza. Az iskolának is már rég vége volt, a napom meg...hát nem
tudnék mit mesélni, nem is az, tudnék. Lehet, hogy apróságokat, de nem
tudom senkinek sem elmondani, aki meghallgat.
A
sírkőnek döntöttem a fejemet és a könnyeim patakokban folytak le az
arcomon, majd a kis földbuckákon leltek otthonra. Szemeimet
összepréseltem és jobban összehúztam magam.
Csak kéne valaki aki meghallgat...
Talán
álmodtam, de olyan szemfényvesztésnek tűnt az egész, minden olyan
világos volt, a fény körülölelte a testem és valaki másét is. Egy magas
fiatal srác, göndör fürtökkel. Számomra úgy hatott, mint egy angyal,
különféle gyönyörűbb szavakkal illethettem volna, de az mind nem írta le
vona Őt.
Mese
szép volt, meg akartam érinteni, de attól féltem, hogy ha egy
másodpercre is érintkezik a bőröm az övével, szerte foszlik és újra
egyedül maradok.
Eddig
Ő a földet kémlelte, most már engem pásztázott és mintha felismerést
nyet volna, de nem voltam benne biztos, hogy ez teljes mértékben jó e
nekem. Hirtelen lett és komor és szilárd az arckifejezése.
Ha
éreztem volna bármit is, biztos kihagyott volna egy pillanatra a
szívverésem, de csk élettelenül ültem a földön és könnyektől nedves
arccal pillantottam rá.
-Lisa? - ejtette ki alig hallhatóan ezt a négy betűt, de én meghallottam.
Szemöldököm
a magasba meredt és próbáltam megfejteni a nevet. Hát persze, vele
együtt temették el Lisát is, ezek szerint volt valami közük egymáshoz.
A fiú nagyot nyelt, majd le sem
véve rólam a tekintetét egyenesen felém futott, félve szorítottam össze a
szemem, amint oda ért hozzám, belém futva semmivé vált, mintha ez az
egész meg sem történt volna.
Újra a sírkőnek támaszkodva találtam magam a szomorú fűzfa aljában.
-Hát itt vagy! - hallottam meg egy ismerős hangot nem messze tőlem.
Kíváncsian
néztem a hang irányába és Zoét pillantottam meg, egy szál vér vörös
rózsa volt a kezében, amire olykor-olykor rápillantott.
-Te hogy-hogy...? - mértem végig, majd megráztam a fejem.
-Hogy miért vagyok itt? - tette fel helyettem a kérdést szomorkásan.
Bólintottam.
Ő lassú léptekkel indult meg felém, majd leguggolva a sírra helyezte a rózsát és mellém telepedett a nedves fűbe.
-Az előbb elbóbiskoltál egy kicsit és azt motyogtad álmodban, hogy "Harry" - szólalt meg hirtelen.
Pislogtam párat és visszaemlékeztem az előbbiekre, ami haloványan maradt csak meg bennem.
-Göndör
fürtök, világító zöld szemek....ki az a Harry? Te biztos ismerted őt és
Lisát is, ugye? - élénkültem fel, hogy megtudhatok valamit.
-Ő és Harry együtt voltak, legalábbis, ha azt nevezhetjük együttlétnek -
mosolygott megtörten - Legjobb barátnők voltunk Lisával, de a halála
egy hatalmas törésnek bizonyult az életünkbe, hogy többé már sosem
hallgathatjuk a sok hülyeségét. Mindig az a pizzéria volt a törzshelyünk
és...á, nem is tudom miért mondom el ezt neked, csak felkaparom ezzel a
régi sebeket.
Sóhajtott egy nagyot.
-Na, de nekem mennem kell - állt fel és porolta le a nadrágját.
Gyorsan felpattantam és a karja után kaptam, hogy visszatrtsam egy kis ideig.
-Ne menj kérlek! Csak mond meg, hogy mi történt Lisáékkal!
Nagyon
kíváncsi voltam amúgy is, ez benne volt a természetemben, de ez a téma
nagyon felkeltette az érdeklődésem és nem csak a fura képzelgéseim
miatt, csak mintha most fordulna a kocka és elérkeznék az életem érdekes
pontjához, hogy nem a magányba zárkózva halok meg, hanem valaminek én
is lehettem a részese.
-Ne
akarj te ebbe belekeveredni, mert akkor sosem jutsz ki belőle! Bár már
most is jól benne vagy a sűrűjében, azt ajánlanám, hogy költözzetek el
innen jó messzire! De ahogy sejtem neked IS olyan eltökélt természeted
van, de ahogy mondanám...
-...te csinálod magadnak! - fejeztem be helyette.
Vlahogy éreztem, hogy ezt akarta mondani, egy pillanatra meg is lepődött, de nem kérdezett semmit.
-A
lényeg, hogy Lisának volt egy naplója, amin számon tartott mindent,
eddig senkinek sem sikerült előkerítenie, pedig nem egyszer kutattunk át
mindent és semmi. De ha megtalálod és elolvasod, azért én nem vállalok
felelősséget!
Ez
volt az utolsó szava hozzám, majd elviharzott, hosszú haját bágyadtan
fújta a szél és azn gondolkodtam, vajon miért olyan ismerős nekem. De az
a csillogás eltűnt a szeméből, szilárdabb lett, olyan, mintha nem tudna
feloldódni, gondolom amikor régen Lisával együtt szórakoztak, akkor
valóban önmaga volt.
De mi történhetett, ami miatt a szörnyűség bekövetkezett?
Csak egyet tudok, meg kell találnom a naplót!
Nagy léptekkel haladtam vissza a hatalmas házba és ezzel
otthagytam a két fiatal sírját.
A hideg már végig kúszott a bőrömön és a melegedés
reményében dörzsöltem kezeimmel a felkaromat.
Hideg volt már így este ahhoz, hogy egy ruhában mászkáljak. Bent a
házban már jó meleg volt és egy nagyon szorgoskodó apuka fogadott engem. Mögé
osontam és egy apró puszit nyomtam az arcára, amikor nem figyelt.
Meglepetten nézett hátra és az én mosolygós arcommal
találkozott.
-Hát te hol csavarogtál? Ráadásul ilyen ritkás
öltözetben!?– kérdezte szemrehányóan.
-A fűzfa aljában ücsörögtem, nem is nagyon érzékeltem,
hogy hideg van. Tudod, a saját kis világomban voltam! – feleltem bohókásan.
-Valahogy sejtettem – forgatta szemeit hozzá.
Jó kedvűen forogtam egyet a ruhámban, aminek szoknyája kellemesen
lobogott.
Elindultam
felfelé a lépcsőn, hogy lezuhanyozzak végre, de apu utánam szólt:
-Nem
jössz vacsorázni?
-Nem
vagyok éhes!
Magamban
egy kis lelkiismeret furdalásom volt, hogy keveset foglalkozok vele, de most
valahogy mégsem akartam lemenni és úgy tenni, mintha egy rendes család volnánk.
Ez már évek óta nem ugyanaz. Csak kínos csöndben ülnénk egymással szemben és
azon gondolkodnánk, hogy milyen teljesen fölösleges témát ejtsünk meg, ehhez
meg csöpp kedvem sem volt.
A
fakorláton felfelé húztam magam a nyikorgó lépcsőn és besiettem a szobámba,
kulccsal magamra zártam, majd nekidőltem az ajtónak.
Nem
mertem megközelíteni a fürdőszobát, hisz ott volt az első ilyen szörnyű
látomásom, még a horror filmek sem festenék le jó azt a borzalmas érzést, amit
bennem kavart ez az élmény.
Magamban
harcot vívtam, a lábaim remegve indultak meg a helység felé. Az ajtó halkan
nyikordult, ahogy kinyitottam, szemeim előtt az a látvány lebegett, a véres
fürdőszoba, mire pislogtam egyet, eltűnt a rém.
Bent
voltam, az ajtó csukva, s minden csendes, csak a lélegzetemet hallottam, meg
ahogy a vér dübörgött bennem.
Úgy
csináltam, mint múltkor, a kád kicsinyke szélére leültem és kinéztem az
ablakon. A két kisablak közül a másik nagy zajt csapva vágódott ki és szilánkok
lepték be a csempézett talajt.
Ijedten
ugrottam egyet, s hangokat hallottam.
-Szabadíts
ki..! – suttogta a hang.
Mély
volt és rekedtes, abszolút férfi hang.
-Harry?
– esett ki a számon a név.
-Szabadíts
kii…!
-Harry
te vagy az? – remegett meg kissé a hangom – Ha te vagy, akkor kérlek jelezd,
kopogj, vagy valami!
Egy
szellemes filmben láttam, hogy ezt kérik a szellemtől, hogy megbizonyosodjanak
a kérdésük igazáról. De úgy látszik működött.
Ezt
követően a mellettem lévő ép ablaküvegen kopogás hallatszott.
-Tehát
te vagy az – mosolyodtam el.
Egy
lágy simítást éreztem a karomon, de félve hátráltam amennyit tudtam. A
következő a zuhanyfüggöny tépődése volt és mint egy levél, úgy hullott a kádba.
Mintha megsértődött volna a gyors reakciómra.
-S..sajnálom
– simítottam meg azt a helyet, ahol őt éreztem . Körbenéztem a helységbe – Hogy
haltál meg? Mi történt? Harry…
A kis
faliszekrény a mosdókagyló fölött, az ajtaja hangosan vágódott ki és egy doboz
esett ki rajta pont elém.
-Mi ez..?
– nyúltam érte.
-Szabadíts
ki..! – majd fokozatosan tűnt el a hang.
A
pulzusom az egekben lehetett, amint felkaptam a dobozt, azzal a hévvel vágódtam
ki onnan. Mint valami szellemidézős hely, nem kívánkoztam be oda többet.
Hangos
levegővétellel huppantam le az ágyra, cseppet sem segített a tudat, hogy ez a
szellem, - ha nem képzelődök – az aki bármikor átjöhet ide és figyelhet, vagy
még egy ablakot tönkre vághat, nem valami biztonságos volt itt.
A dobozt
néztem. Volt rajta egy zár, de a kulcs sehol.
Kata!:D
VálaszTörlésOMG!! Imádtam! Olyan ahh!:D Már most megakadnak a szavak, nem tudok mit írni, hisz ezt nem lehet szavakba önteni! Várom a következő hétfőt!:3
Rose King
Szia, annyira imádom mikor kommentelsz, mert olyan kedves szavakkal illetsz, amik nagyon jól esnek:) Annyira kitartóan olvasod a történeteimet, ami közül egyik sem valami nagy csattanás, de te mindig jónak tartod, ami hatalmas öröm számomra. Köszönöm szépen:)
Törlés-Cat.xoxo
Kata!:D
TörlésMi az, hogy nem nagy csattanások a történeteid? Kata, te bolond vagy, szerintem igen is nagy csattanások azok!:D<3 Annak viszont nagyon örülök, hogy örülsz a kommenteimnek!:)
Rose King
Olívia!:D
TörlésÉn még sosem hallottam csattanni egyiket sem, tudod egyik sem pottyant le az égből és csattant a kövön, mert még sosem láttam leesni történetet, de ha te már láttál és hallottál is akkor, az kemény anyag lehetett így este és nem értem nekem miért nem adtál belőle:DD Jól van, nem vagyok normális..:D Örülök, hogy örülsz, hogy örülök:DDD /Azt hiszem vicces estém van ></
-Cat.xoxo
Huuuu nagyon tetszik !!! siess a kövivel!!!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:) Sietek:D
Törlés-Cat.xoxo
Te jó ég ez nagyon jó el is sírtam magam..:((
TörlésEz valami,eszméletlen jó lett!!! <3 Hamar hozd a köviiit mert már nagyon várom :))))
VálaszTörlésby:Bridget
Köszönöm szépen, örülök neki:)) Igyekszek:)
Törlés-Cat.xoxo
ÚRISTEN,EGYSZERŰEN IMÁDOM! Amikor olvasom,mindig ezt a hatást váltja ki belőlem:) Már most nagyon-nagyon izgalmas,és szerintem Lillian Lisát láthatta a tükörben. Zoé is nagyon furcsán viselkedik,gondolom Lisa halála miatt. Harryre annyira kíváncsi leszek,hogy mit akar Lilliantől,és hogy mit rejt az a doboz. Nagyon-nagyon izgatottan már várom a kövi részt!!!
VálaszTörlésÖrülök neki:) Holnapi új rész is remélem okoz ilyen hatást, abban már több mindent meg lehet tudni:)
Törlés-Cat.xoxo
Életemben először olvasok ilyen jó blogot csak igy tovább.
VálaszTörlés