~ Első rész ~
A
nap halvány fénye világította be a szobám mályva színű falait. A
kellemes szellő lágyan lebegtette a függönyömet, ami hullámozva omlott
olykor-olykor vissza. Csak arra tudtam gondolni, hogy amiről azt
hisszük, hogy maradandó lesz, mégis kiderül, hogy elfeledjük és tovább
lépünk rajta, akár tárgy, akár egy emberről van szó, s esetlegesen egy
megejtett témáról. Sokszor mondják, hogy kell egy kis változatosság az
életbe. Ha nagyon ragaszkodunk valamihez, nehéz elengedni, de más
lehetőség hiányában mégis elengedjük.
Mivel
még nem vagyok felnőtt, így a szüleimre vagyok utalva, jobban mondva
apukámra, ő az, aki még akkor is kitart mellettem, ha én már rég
elvesztettem a reményt és az életem főbb eseményein is nagyjából jelen
volt, amikor megnyertem egy versmondó versenyt, vagy amikor elvégeztem
az általánost, meg akkor is mikor elsőnek ültünk repülőn, s megannyi
emlék, ami mind hozzá fűz. A gyerekkorom nagy eseményei, s mindezt egy
immár vastagra puffadt könyv apró kaparásai őrzik, az én betűimmel, amik
hol megtörtek, hol pedig becsesen, előkelően kerekednek ki.
Kissé
szomorúan lapozgattam ezt a könyvet, majd elrejtettem a nagy bőröndöm
sarkában, az utolsó sorokat írtam még bele, amivel vége ennek a
fejezetnek az életemben, de nem is vége, inkább egy kicsit megújul,
olyan irányba, ami még ismeretlen.
-Kislányom, kész vagy? – kiáltott fel édesapám hozzám.
-Igen, mindjárt megyek le! – feleltem.
-Oké, siess!
Hallottam
a földszint parkettájának jellegzetes nyikorgó hangját, miszerint apu
járkál arrafelé. Kis koromban innen tudtam mindig, hogy anyu régen
mindig felkelt e már és csinálja e a reggelit. De ennek már jó pár éve.
Édesanyám kómában van kerek négy éve, már feladta mindenki a reményt, de
apu és valahol még én is hiszek a csodában, hogy egyszer arra megyünk
be, hogy ő csodával határos módon felébredt, majd erősen magához von. De
mikor bemegyünk, nem látunk mást, csak ahogy gépekre van kapcsolva, s
annak halk csipogása, miszerint él még, de nincs teljesen köztünk.
A
szívem újból szorítani kezdett a felgyülemlő érzésektől, oda kaptam
hosszúkás, nőies vékony ujjaimat és eleresztettem egy könnycseppet.
Az
ágyamra tett, gondosan összehajtogatott ruháimat belehelyeztem
utolsóként a bőröndömbe, majd a többi cuccomat, amennyit meg tudtam
fogni, azt levittem az emeletről és az ajtóba letettem őket.
Apu
a kocsi mellől mosolyogva sétált mellém és magához ölelve egy apró
puszit adott, ami tele volt szeretettel. Jólesően szusszantottam egyet
és viszonoztam apu ölelését.
-Hiányozni fog, de hidd el tetszeni fog az a hely! – próbált bíztatni, az elfancsalodott arcomat látva.
-El tudom képzelni, mivel meglepetésnek szántad, így reménykedhetsz is, hogy tetszeni fog! – böktem játékosan oldalba.
Összeborzolta
a hajam és vidám hangulatban vitte ki a bőröndjeimet az autóba. Gyors
léptekkel visszamentem a többi holmimért. Egy utolsó pillantást vetettem
a szobámra, nem nagyon akartam törődni a búcsúzással, előbb túl vagyok
rajta, ha nem gondolok rá, hogy ez volt az utolsó percem ebben az üres
szobában, már más fog lakni benne, más viseli gondját, más tisztogatja.
A maradék kevés cuccomat bevágtam a hátsó ülésre, majd megvártam még apu bezárja az ajtót és beszáll a járműbe mellém.
Mindketten nagyot sóhajtottunk.
-Mehetünk cicám? – nézett rám kedvesen és elmosolyodott.
-Hajrá! – hunytam le a szemem.
Bedugtam
a fülhallgatót a fülembe és a telefonon bekapcsoltam az első számot az
egyik lejátszási listámon. Kényelmesen elhelyezkedve vártam, hogy oda
érjünk, kinyitottam a szemem és kibámulva az ablakon, egy másik világba
röppentem át, s a dallam hangulatára elindítottam magamban egy
gondolatmenetet. S a képzeletem határtalannak bizonyult.
Pillanatok,
percek, s órák repültek el, amint a Range Roverünk bekanyarodott a
kövekkel szórt bejáróra, mellette a fű foltokban nőtt ki, de a kis kert
elől esztétikusan volt elhelyezve, beleértve a körülötte lévő
környezetet.
Kiszálltunk
az autóból és jobban megszemlélhettem a körülöttem elhelyezkedő
környezetet. Nagy, emeletes ház, hátul hatalmas területtel. Jóval
nagyobb volt, mint a régi házunk, amibe hárman tökéletesen megfértünk,
de ebbe akár kétszer annyian is.
Gyönyörű
kő borítású ház, ami réginek látszott, ha tudnának beszélni a falak,
még elképzelni sem tudom, hogy miket mesélnének, biztos sok eseménynek
lehettek részesei és ők még mindig erősen állják ki az idők próbáját.
-Hogy tetszik? Menj, nézd meg belülről! – adta a kezembe a kulcsot, majd utamra küldött.
Elmosolyodtam
és a kulcsot a zárba helyezve, kinyitottam. Elém tárult a nagy ház
belső tere, az előszoba, s rögvest utána a nappali, ahonnan balra nyílt a
konyha, jobbra a lépcső vezetett az emeletre és egyenesen egy
földszinti fürdőszoba.
A
faparketta halkan nyikorgott a talpam alatt. Már megmosolyogtam ezt a
tulajdonságot, ami kedves volt számomra. A bútorok letakarva vártak már a
házban, fent, az emeleten egy szoba nyílt felém, hozzá egy fürdőszoba
volt, ami egy mogyoróbarna színű faborítású ajtóval volt elzárva a
szobától. A szobában kissé állott szag uralkodott, az ablakhoz sétálva
kinyitottam azt és kívülről beáramlott a friss tavaszi levegő. A szoba
ablaka a hátsó nagy területre nyílott, ahol egy hatalmas fűzfa állt a
távolabbi részében, ami sötétbe burkolózott, nem is a fák árnyékától,
inkább az olyan sötétebb rész volt, s valamiért a nap nem talált oda
utat, akármilyen furcsán is hangozhat és lehetetlen, de valóban sötétebb
volt ott, mint bárhol a közelben.
Elkomorodva
figyeltem azt a pontot, majd megráztam a fejem és a fürdőbe indultam.
Nagy helység, szép, csillogó kád, s a mosdókagyló fölött kis szekrény
volt. Hátsó zsebembe rejtettem kezeimet, majd leültem a kád szélére és
kinéztem az ablakon, ami lassan kezdett bepárásodni és elnyomta a kinti
táj szépségét.
Valamit
csöpögni hallottam mellettem és éreztem, ahogy végigfolyik az ujjaimon,
s aközött. Kirázott a hideg és azonnal oda kaptam a tekintetem, a vörös
folyadék csurgott le a kád oldalán, és a padlóra érkezve folytatta
útját. Zihálva ugrottam fel és tekintetemet a folyó vértócsára vezettem,
ami egyenesen a mosdókagyló felé folyt. A fölötte lévő kis szekrény
ajtaján lévő üveg is párás volt, ebben semmi érdekes nem volt, de
megláttam egy véres tenyér lenyomatát, ami fölé volt írva, hogy „Nyisd
ki!”
Nagyot nyeltem, párat pislogva erőt vettem magamon és a lábaim maguktól mozogtak és vittek abba az irányba.
Egy mágneses erő vonzott oda.
S
hirtelen lentről egy hatalmas csapódás hangzott, mire egy pislogás után
eltűnt a vér és a felirat is. Zihálva futottam ki a fürdőszobából, majd
a mogyoróbarna színű ajtónak dőlve nyugtatgattam magam. Már kezdek
bediliznek, olyanokat látok, amik nincsenek is, kezdek félni magamtól.
Nyugodt állapotban és összeszedetten igyekeztem lefelé, ahol apu már behordott mindent.
-Hogy tetszik? – lelkesedett a véleményemért.
Nem
akartam mondani, hogy hiányzik a régi házunk, azzal biztos csalódást
okoztam volna neki és anyunak is, hiszen mindketten azt akarják, hogy
boldog legyek.
-Nahát, szép nagy hely, tetszik! – erőltettem magamra egy mosolyt.
-Örülök
neki, pakolj ki, szokd kicsit a környezetet, aztán holnap úgy
terveztem, hogy elmegyünk étterembe ebédelni, mit szólsz hozzá? –
lelkesített.
Apu
mindig olyan optimistán állt hozzá a dolgokhoz, pedig tudtam, hogy
valójában sok teher nyomja a vállát, ami egyre csak nehezebbé válik
számára és ezt nem nagyon tudja megosztani senkivel, rám meg nem akarja
zúdítani mindezt. De nem akarom, hogy a sok gond alatt egyszerre csak
összeroppanjon, így is sokszor gond van az egészségével. Nem akarom őt
is elveszíteni…
Egyszerre csak megrohantam őt és erősen szorítottam magamhoz.
-Köszönöm apu, te vagy a legjobb! Szeretlek! – motyogtam a pulcsijába.
-Én is! – adott puszit a fejem tetejére – Na menj gyorsan, rendezkedj be!
-Oké!
Megfogtam
a holmijaim és mindet felrángattam a szobámba, amitől már eleve
kirázott a hideg, nem beszélve a fürdőszobáról, de inkább nem mondok
semmit apunak, különben is….már hogyan történhetne ilyen hülyeség, csak
beképzeltem az egészet..
Amint
erőt vettem és kipakoltam mindent, utána elhatároztam, hogy lemegyek és
körülnézek a környéken, pontosabban a hátsó udvaron, felkeltette az
érdeklődésem a fűzfa körülötti sötét rész. Közelről biztos észre sem
venném, hogy ott sötétebb.
Átöltöztem
kicsit, egy ruhát húztam, aminek a szoknya alja a térdemig ért és ahogy
a bőrömet érintette, csikizett a csipke rajta. Szerettem ezt a ruhát,
és már elé meleg volt ahhoz, hogy ebben lehessek. Apró virágok
díszítették és a csipkés részek elegánsabbá tették, világos, bordó színe
illett a sötétvöröses barna szememhez, amibe ha jobban belesütött a
nap, pirosnak tűnt, emiatt sokszor meglepődtek, és furcsának tartottak.
Pedig én szerintem különleges volt és emiatt szebb is, hisz kitűnt a
többi közül.
Szerettem
a finom és lágy színeket, főleg a ruhákat, amikkel kiemelhetem nőies
vonásaim, hiszen ha már nő vagyok, tűnjek is annak. Viszont a sminket ki
nem állhattam, csak ha nagyon muszáj volt.
Felkaptam
egy balerina cipőt és apró léptekkel kimentem az udvarra, aput a
garázsban találtam, amint a helyzetet méri fel, hogy mit hova tegyen,
hogyan lehetne berendezni.
-Szia drágám, hova mész? – érdeklődött.
A hajamat az egyik vállamra söpörtem, így a másikat szabadon hagyva, majd felnéztem rá.
-Gondoltam elnézek hátrafelé – intettem az udvar hátsó felébe.
Bólintott és tovább méregette a terepet.
Kiegyensúlyozottan
lépkedtem a kis kövekkel kirakott úton, szépen meg volt csinálva, csak
fentről nem lehetett látni, hogy hova vezet ez az út, hiszen a fák
lombjai eltakarták, amik most is halkan susogtak a gyenge széltől.
A
hajam végével játszott és beljebb mentem a rengetegben, s végül a
magányos fűzfához értem ki, ami körül volt egy kis tér és távolabb
voltak a fák elhelyezkedve, mintha direkt úgy nőttek volna, hogy
távolságot tartva kiemeljék ezt az egy fát. A tövében egy domb volt,
közelebb érve rájöttem, hogy egy sírhely, amit egy angyal szobor
vigyázott, de így is elég félelmetes látványt nyújtott számomra. Még a
hideg is kirázott tőle, pedig kellemes idő volt, bár a sötét részbe
érkezve kicsit lehűlni éreztem.
A
talajon alig volt pár fűszál, többnyire, hogy kevesebb fény jutott be,
nem tudott kinőni, így a föld és a kövek voltak többségben.
De
mégis kellemes érzéssel töltött itt lenni, mint máshol, lehet, hogy itt
is a sírhalomnál is szomorúság lebegi körbe a környezetet, de legalább
már nem a szenvedés jelenik meg, még belegondolni is rossz érzéssel
töltött el, inkább arra koncentráltam, hogy miként nyerhetnék itt egy
kis nyugalmat.
A sírkőre két név volt írva.
Vajon rokonok voltak, vagy miért lettek egy helyre temetve?
A
számokat sem értem pontosan, ha Harry 1840-ben született, akkor 170
évesnek kellett lennie, óh, bárcsak ne lenne ennyire rossz minőségű a
betű rajta. Ha kicsit más az évszám, akkor lehet, hogy együtt voltak,
bár sehol sincs írva, hogy férj és feleség, esetleg nővére, vagy
testvére, úgyhogy ebből nem tudhatok semmit.
De
ha egymáséi voltak, nagyon érdekelne, hogy miért halt meg a lány és
talán a fiú is ilyen fiatalon, hiszen előttük lett volna még az egész
élet és boldogan élhettek volna együtt.
Biztos
találok valamit róluk a házban, hiszen nem rég haltak meg, csak van
róla valami. Biztos a szüleik is gyászolták, meg a barátaik. Vajon ők is
itt vannak a környéken, és ha igen, mit tudnak? Biztos tudják mi
történhetett!
Szoknyámat
feljebb húzva leguggoltam a sír mellé, majd megvizsgáltam az apró
díszeket, amit gondolom a szeretteik hagytak nekik ott. Minő borzalom az
ilyesmi. Érdekelne, hogy apu kitől vette a házat.
Szomorúsággal
tölt el ilyet látni. Én csak nem sokára leszek 19, de ez is nagyon
kevés, hiszen még egy csomó életérzésnek, élménynek kell a tanúsa
legyek. Nekem sosem voltak barátaim, mindig a saját világomat éltem és
egyedül baktattam a nagy világban, kinéztek az iskolában és olyan
véleménnyel voltak rólam, hogy én senkivel sem tudnék összebarátkozni.
Megvolt az én saját jellemem, ami nem vonzott másokat, inkább nem
kedveltek emiatt, egy elvont személyiségnek tartottak, mikor barátkozni
próbáltam, azt hitték megőrültem és elutasítottak.
Sosem volt rendes életem, édesanyám öntött belém mindig lelket, de most bizonytalan lettem.
Ezután
nap, mint nap jártam ki a magányos fűzfához és egy-egy virággal a
kezemben tértem oda vissza, amit a város virágboltjában vettem iskola
után. Mindennap újabb csalódás ért, nem tudtak befogadni a suliba, de
nem is foglalkoztak velem, ezért hálás is voltam.
Édesanyámhoz is sokszor bejártam, de a kínzó lelki trauma miatt nem bírtam és nem is tudtam sokszor eljutni a szobájáig.
Többé
nem láttam a véres kezet, sem a szörnyű képzelgéseimet, éltem a
szokásos életem. Apuval étterembe mentünk néha napján, mint ahogy ma is.
Egy szép sötétkék térdig érő hosszúujjú ruhát vettem fel, ami csipkés része miatt vékony volt és nem volt benne melegem.
Ma
egy másik étterembe mentünk a városba, pontosabban egy pizzériába, nem
messze a házunktól, kedves kis hely volt, a muskátlik a házak ablakában
gyönyörű látványt nyújtottak, beleértve a többi virággal együtt.
Tetszett a környezet, hogy megannyi rendezett kert volt mindegyik
háznál, gyönyrű környék itt Enfieldben. Csak röpke háromnegyed órára van
Londontól, apu mindig is a főváros közelébe akart költözni, és
valóban, jó itt, szép hely, kezdem megkedvelni.
Besétáltunk és helyet foglaltunk egy boxban, majd a felszolgálóhölgy egy-egy étlapot adott a kezünkbe.
Rámosolyogtam, majd az asztalra téve fellapoztam azt.
-Kérnek valamit inni?
Apu felém nézett, vele együtt a kiszolgálónő is.
-Rostos narancslevet kérnék, köszönöm! – feleltem.
-Én nem kérek semmit - válaszolta édesapám.
S egyszerre merültünk el a nagy lapok tanulmányozásával.
-Te mit szeretnél enni? – nézett fel apu az étlapból.
Hümmögtem egy sort és a tekintetem végig vezettem az ételek nevein, majd a választottamra böktem és apunak is megmutattam. Jós estét kedves olvasók!
A néhány írási hibáért elnézést, de nem tudtam ma mégegyszer átolvasni.
Remélem sikerül újra belemerülni a vámpíros sztori sűrűjébe. Ha bármi kérdés, vagy kérésetek van, nyugodtan ide, vagy az elérhetőségeim menüpont alattiakhoz bárhova írhattok! Véleményeteket kommentbe írjátok meg. Remélem nem baj, hogy este hoztam az első részt.
-Cat.xoxo
Édes, drága Kata!:D
VálaszTörlésHihetetlenül feldobtad az estémet, hiszen újra olvashattam tőled! "PER-FECT"! Egy szerűen "PER-FECT"!<3 Imádtam, egyszerűen hihetetlenül, szuperul jó lett a rész, igaz még nem történt olyan sok minden, de ennél jobban belesem kezdhettél volna a történetbe. Alig várom, hogy ismét "falhassam" soraidat!:D
Rose King
Köszönöm, és hát igen, eleinte az alap kezdet lesz és apránként izgalom társul hozzá, remélem azért nem lesz unalmas:))
Törlés-Cat.xoxo
Imádtam a One Direction és a vámpírvadászt is,és csak annyit mondhatok,hogy a folytatása is nagyon jól indul:D Már maga az a fürdőszobás jelenet is hátborzongatóan isteni volt:) Meg amikor rátalált Harry és Lisa sírjára,az is egy kicsit ijesztő volt,és egyben nagyon tetszett;) Hú,lesznek itt még történések,már alig várom a kövit!!!
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy tetszett:))
VálaszTörlés-Cat.xoxo
Áááá!!!!!! Rohadt jó és nagyon szomorú és félelmetes egyben!!!!! Nagyon siess a kövi résszel kisanyám mert ha nem hisztirohamot kapok!!!
VálaszTörlésKöszönöm és mivel már kész így sorba jönnek majd a részek:))
Törlés-Cat.xoxo
Wow...nekem nagyon tetszik!!!Kb mikor hozod az új részt??? :)
VálaszTörlésÖrülök neki:) Hétfőnként jönnek a részek:)
Törlés-Cat.xoxo
Imádom !!! nagyon nagyon jóó lett!! :) alig várom már a folytatást!:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök neki:))
VálaszTörlés-Cat.xoxo