13.

Nem hittem volna, hogy hallhatom ugyanazon ablakok hatalmas csöröpöléssel való szilánkokra törését mégegyszer, de sajnos nem kívánságműsor az élet. Így nagy robajjal csapódtak be és egyenesen felénk szágudottak.
Sikítva guggoltam le a földre, s automatikusan húztam karomat védekezően fejem fölé. A doboz leesett az asztalról, így pont előttem landolt. A többiek mind egymásnak segítettek, így magamra maradva a dobozt magamhoz ölelve kucorodtam be az asztal alá. Bár nem sokat segített, már pár darab szilánk a bőrömbe ékelődött.
A szél hatalmas erővel csapott be, közelről hallatszottak a villámok, mintha közvetlen a ház mellett csaptak volna le. Az üvegdarabok papucsomnak ütköztek, szerencsésnek éreztem a helyzetem, hogy nem mezítláb voltam. Remegő kezeimmel a fadobozból kiszedtem a naplót, majd amint úgy éreztem kissé csendesült a kinti helyzet, előmásztam az asztal alól. Zihálva néztem körbe. A kanapé, ahol általában összegyültek és a kis dohányzóasztal, amiről általában elemelték az italokat, most a falnak nyomódva hevert darabokban. Senki sem volt már ott. Idegesen pillantottam jobbra-ballra, majd remegő lábakkal futottam a lépcső felé és onnan fel az emeletre.
Mindenhol üveszilánkokon lépkedtem át, tehát nem csak lent pusztított a szél.
Egyre jobban összezavarodtam, hisz egy olyan dologtól félek, ami azt sem tudom, hogy micsoda, hogy létezik e egyáltalán. Az álmaim kuszaságán sem tudok átlátni, és mindez soknak bizonyult egyszerre. Hisz nem én okoztam most ezt, de a múltkor szinte éreztem ahogy az elektromosság áramlik bennem és lehet az idegességem miatt volt, de most határozottan nem én tettem. Mintha a doboz kattanása váltotta volna ki ezt a reakciót a természetből, de inkább volt természetfeletti.
Hangosan vettem a levegőt, bár próbáltam rendezni lélegzetem, mégsem nyugodtam meg, s az előbbi adrenalin löket hatása alatt voltam.
Egy nagyobb üvegdarabba ütköztem bele, így tapogatózva kerestem meg a falat, hogy el ne essek. Sötét volt, még nem kelt fel a nap, és a vihar az áramot is kiiktatta, úgy éreztem, hosszú éjszakának nézek elébe.
-Hahó... - mondtam, de a szó végére hangom elcsuklott - Valaki!
Megköszörültem torkom. Senki nem válaszolt, a hideg is kirázott ettől a rémisztő hangulattól. Ráadásul már kezdtem fázni is, hisz nem volt fűtés, na meg az ablakokon a hideg mértéktelenül szökött befelé.
-Ez nem vicces...Zoé?! - lépkedtem előre bizonytalanul.
Gyorsabban szedve lábam a vendégszobába mentem. A széltől a függöny hullámzott a levegőben, messziről farkas kiáltás hallatszott.
Becsuktam magam mögött az ajtót, bár ahogy a filmekben láttam, ez sosem egy jó cselekedet, de mégsem éreztem úgy, hogy nyitva kéne maradni. A kulcsát a zárban hagytam, biztos ami biztos alapon, hátha menekülőre kell fognom.
Kopogást hallottam az ajtó mögül, így hátrálni kezdtem az ágy felé.
-Ki...ki az? - tettem fel a kérdést remegő hangon.
Már nem bírtam elhinni, hogy ehhez én elég erős vagyok belülről, csak reménykedni tudtam, hogy megmaradok.
Kell egy fegyver - ez volt az első gondolatom.
Hirtelen a kopogás abba maradt. Nagyot nyeltem és megfordultam a szobában. Azt hittem leállt a szívem, de a következő pillanatban szerencsére újra dobbant. Láttam valami hosszú sötét foltot az ágyon, valaki feküdt rajta. Bár nem sokat láttam belőle, nem hallottam a szuszogást, hogy lélegezne. Lehetséges ez? Ezek után én már semmit nem tartok lehetetlennek, sőt.
Úgy éreztem kezd minden összecsúszni körülöttem, a falak mintha elfolytak volna és én nem is tudom hol kötöttem ki.

***

-Hé, ébren vagy? - simogatta lágyan valaki az arcom. Nem bírtam kinyitni a szemem, mintha több tíz kiló súly nehezedett volna rá. 

A tegnap este csak apró részletekben rémlett fel, de mindez kevés volt, hogy összeálljon. Már tudtam, hogy érezheti magát aki másnapos.

A fejem hasogatott és úgy éreztem, hányni fogok. 

Pilláim megremegtek, majd kinyitottam szemem és megpillanthattam az ismeretlen gyönyörű zöld szemeit. Párat pislogtam, hogy kitisztuljon a kép, meglepődtem, hogy ki lehet az. Az ismeretlen látva, hogy felébredtem, arrébb húzódott tőlem, hogy fel tudjak ülni az ágyban. Bár arra sem emlékeztem, hogy kerültem én oda, aztán egy kép villant be, hogy valaki fekszik ezen az ágyon, mire újra végig futott rajtam a hideg. Kezeim közt, a takaró alatt éreztem egy könyvnek a kemény fedelét, ami Lisa naplója volt. Bizonytalanul méregettem és a kis éjjeliszekrényre helyeztem, szerettem volna még egy darabban látni és nem összenyomorgatva a takaró közt.

Majd a srácra néztem, aki kíváncsian meredt rám.
Mivel távolabb volt, így jobban végig tudtam mérni, zöld szemei gyönyörűek voltak, arca felettébb férfias volt, és valamiért nagyon ismerős volt.

-Ki vagy te? - kínosan éreztem magam, hogy esetleg nem emlékszek rá, de mégis bátorkodtam feltenni a kérdést.

Barátságosan elmosolyodott, amitől apró gödröcskék jelentek meg arcán, amitől még helyesebbnek tűnt, nem beszélve a barna, göndör tincseiről.

-Harry, Harry Styles - nyújtotta a kezét felém. Ismerősen csengett számomra, de nem tudtam hirtelen honnan is kéne tudnom ki ő. Egyszeróűen kínzott az üresség, hogy nem tudom kicsoda.

-Én Lillian Briks - fogtam vele kezet.

-Tudom - mosolya szélesebb lett. Válaszától kérdőn húztam fel szemöldököm. Tehát ő ismer engem, én meg nem, vagy nem tudom. Egyre több homály lepett mindent.

-Mi történt itt? - néztem körbe, mindenhol üvegszilánkok voltak, gondolatban már megvolt a válasz, de kíváncsi voltam Harry szempontjára is. A hely elég romos állapotban volt, szakadt függöny, az ágy nagyjából a helyén volt, de a szekrény már nem járt ilyen szerencsésen.

Ő elmerülve gondolataiba próbálta felidézni az előző napot, de rajta is láttam, hogy sok tisztázatlan dolog mardossa. Értetlenül rázta a fejét, gondolom benne is sok megválaszolatlan kérdés merülhetett fel.

-Én...nem tudom, azt sem tudom hogyan kerültem ide. Egyszerűen csak tegnap este már nem... - itt elgondolkodott, hogy az igazságot kéne e mondania, vagy inkább elhallgatja - ...már nem ott voltam, ahol eredetileg, hanem hirtelen itt termettem valahogy. Az ágyon ébredtem arra, hogy valami csapódik a földön, te estél össze. Mikor oda siettem hozzád, még mindig remegett a tested, valamitől nagyon megijedhettél. Aztán betettelek az ágyba. De az üvegszilánkokat nem értem - nézett a padlóra.
Fájó, sebes karomra néztem, amin már alvadt vér díszelgett és kissé felszisszentem.

-Voltál már lent?

Megrázta a fejét. 

Kitakaróztam és átlépkedve a szilánkokon, siettem lefelé, most már kivilágosodott a lakás, hisz reggel volt, bár a tegnapi eső után a hideg friss szellő nyílt úton jött be a házba. Kezeimmel dörzsöltem felkaromat, hogy kevésbé fázzak.

Lent Louis idegesen rugdosta a szilánkokat, Zoé mérlegelte a károkat, míg a többiek a falnak dőlve nézték őket. Minden romokban volt, eltekintve, hogy a ház még állt és a falban csak pár lyuk volt, amit a nekik csapódó bútorok okoztak.

A lépcső tetejéről már megpillantott a falna támaszkodó részleg és végig figyeltek, ahogy lassú léptekkel megyek lefelé.

-Jó reggelt! - köszönt Liam, Niall és Zayn meg egy biccentéssel intézte el.

Louis eddig nem vett észre, de mikor meghallotta a hangom, azonnal felém kapta tekintetét, megvillantotta fehér fogait, s szeme pirosban tündökölt.

-TE! - termett ott mellettem és pillanatok alatt a falnak tolt a nyakamnál fogva.

Lábam nem súrolta a földet, éreztem, ahogy nyakamat fogva tartó ujjai beleméjednek börömbe. Nyöszörögtem, bár nem tudtam mit tenni ellene, túl erős volt hozzám képest. A levegő után kapkodtam, de mindhiába, mert a szorítással elzárta a lehetőséget.

-Te tetted, ugye? Te kis alávaló emberi söpredék, most aztán... - még be sem fejezte a mondandóját, amikor szomorúan tapasztalhatta, hogy az üvegajtó hűlt hején vágódott ki a fűbe.

Mindez egy másodpercen belül történt, időm sem volt felfogni, mi is történik körülöttem.Testem erőtlenül hullott a földre, rögtön nyakamhoz kaptam és köhögve pillantottam fel megmentőmre. Harry merev tekintettel nézett Louisra, éreztem, hogy most itt helybe fogja szétverni.

-Ne! - szóltam rá, amint indult is volna Louis után.

Mindenki rám kapta a tekintetét, Zoé is kikerekedett szemekkel nézett rám.

-Te...kihez beszélsz? - firtatta Liam és ellökte magát a faltól.

Nem látják? - merült fel bennem a kérdés. Harryre néztem választ várva, de ő is ugyanolyan értetlen volt. Bátortalan léptekkel jött felém és a kezét nyújtotta, hát ha szellem, akkor sikítani fogok. De nem így történt, tenyerem az övébe simítottam és felsegített a padlóról.

Itt volt, valóban előttem állt. Végig simítottam karján, fel a válláig, majd arcához emeltem a kezem és éreztem selymes bőrét.

-Hogy lehetséges ez? - mintha a gondolataimban olvasna, bár szerintem nem olyan nehéz, hisz a szobában mindenkinek ezen járhatott az agya.

Aztán eszembe jutottak az álmaim, ő szerepelt benne, azt kérte szabadítsam ki, én meg valahogy megettem. Kinyitottam a naplót, ő meg kijutott arról a helyről, ahol szenvedett, legalábbis azt állította. Kiszabadítottam, betartottam az ígéretem, de ekkor még nem tudtam, hogy az ördögöt is magunkra hoztam.

Sziasztok!
Remélem tetszett a rész, igyekszek hozni a következőt, nem tudom mikorra, de minél előbb próbálom, jövőhéten biztos lesz! Kommentbe kíváncsian várom a véleményeteket! Ha tetszett iratkozzatok fel, ha nem, kíváncsian várom a kritikát róla.

Cat.xoxo