20.

Mindenhol csak a feszültség volt, akármerre néztem, mentem, ezt érezni lehetett a levegőben. Idegesen ropogtattam az ujjaim amikor mentem a vadásztanya labor részébe. Arthur épp egy kísérletet folytatott a elektromos töltésű ezüstgolyóval, hogy extra lökettel, azonnal végezhessünk a természetfeletti lényekkel, hisz már nemcsak vámpírokkal álltunk szemben, korántsem. Az egész kolónia úgy döntött elhagyja a mocskos kis porfészket lent a francba és feljönnek a föld felszínére. Nos igen, felmerül a kérdés hogy miért is most történik ez, hogy valami kiváltó oknak kéne lennie. Dorothea, ki más? Edet, a főördög uraságot kinyírtuk, hát persze hogy fellázad kedvese miatt a nő. Csak miután büntetése egy emberi testbe való száműzetés a sok általa rendezett orgia miatt, ami gyilkosságba fulladt és a végén vérfürdőt is vehetett áldozatai nedveiből, így kénytelen volt emberi testbe kényszerülni.
Arthur egy középmagas kopaszodó férfi volt, aki még régen került hozzánk. Ő nem vadásznak született, mégis egész életét ennek a szenvedélynek szentelte.
-Üdv Greg! - köszöntött Arthur amint beléptem. Mindenki ügyesen tevékenykedett, hosszú sorok nyúltak jobbra, s balra, amiken a fejlesztendő fegyverek és hozzá szükséges kütyük helyezkedtek el.
-Szia! Hogy haladsz? - vontam kérdőn. Közelebb léptem hozzá és komoran szemléltem, hogy a nagyító alatt mivel ügyködik, nem mintha annyira érteném a fegyverek ezen részét, az összerakást, inkább az eszmei értéküket és a használatukat létesítem előnyben.
-Nem stimmelnek az elektronit kapszulák! Vagy ötvenszer elküldtem a bázisnak a méretet erre rosszat kapok! - csapott az asztalra, amitől a kis darabkák megugrottak.
Arthur kissé ernyedt testtartásba helyezkedett, majd az asztalra könyökölve tenyerébe temette arcát.
-Hé haver, nem vagy álmos? Mikor aludtál utoljára? - kérdeztem nyugodtan. Aggódtam érte, az egézségéért mert hát ilyen nyúzott állapotban nem tudna rendesen dolgozni, a testet a sok munka teljesen kikészíti lelkileg, s fizikailag és a mi helyzetünkben nem engedhetjük meg hogy lassú tempóban haladjunk, főleg hogy elbukjunk.
-Most nem pihenhetek, itt lebeg az arcom előtt a képlet, a megol.... - egyre halkult a hangja, majd arra lettem figyelmes, hogy a lábai kezdenek összecsúszni.
Gyorsan utánanyúltam és megtartottam.
-Hé Sedrick, Joe! - biccentettem két laboros felé - Vigyétek Arthurt a pihenőbe! - adtam ki a parancsot.
Átvették tőlem, majd a távolodó alakjukat figyeltem. Arthurnak pihennie kell, túl sokat foglalkozik Dorothea és a többiek fellázadásával. Sejtettük, hogy csak pár évünk van felkészülni arra, hogy Dorothea feltámad és mindent a kezébe vesz, ami ellenünk mozdítható. de mi történt, hogy sikerült ez?
Hirtelen nagy erővel vágódott be a labor ajtaja és Joe sietősen jött be rajta, majd megtámaszkodva a térdén szusszant egyet.
-Greg...ehhzt meghh kell néznehd! - nyújtott felém egy lapot.
Már épp megjegyeztem volna hogy ha ennyitől kifárad, akkor további edzésekre lesz szükség, de jobban lekötött a lap tartalma. Hát erre nem számítottam, kiderült hogy valójában kinek is a testébe lett száműzve Dorothea és a tény meglepő volt.
-Egyszer csúszik ki valami a kezem közül és ez történik! - idegesen összegyűrtem a papírt, majd kiviharoztam a laborból. Megint Ő tehet mindenről!

***

-Lillian, a lábainál fogd meg a testet! - utasította Louis.
Undorodva vettem tudomásul vagy ezredszerre, hogy mit is teszünk. Kissé elhúzott szájjal markoltam meg a lábait és segítettem Louisnak behelyezni Harryt az autó hátsó platójára. Undorodva töröltem a ruhámba a kezem, azért mégsem hullafogdosóként képzeltem el magam a jövőben.
Lépdeltem hátrafelé, hogy Louis le tudja csukni a csomagtartó ajtaját, amikor megbotlottam valamiben és felsikkantottam.
Azonnal két erős kar kapott utánam és ujjai a derekam köré fonódtak. Megremegtem az érintésétől, szívem hevesebben kezdett verni, amiért arca ennyire közel volt az enyémhez. Ezt csak annak fogtam fel, hogy még sosem volt hozzám ilyen közel fiú és csak ezért reagálom túl. de ahogy jobb keze felemelkedett és az arcomhoz ért, milliónyi kis bizsergés, áramütés futott át a testem különböző részein. Jesszusom, milyen lenne ha még ha megcsókolna? Infarktust kapnék a tuti!
És én miért gondolkozok azon hogy ő megcsókol? - szálltam magammal vitába.
-Olyan finom bőröd van - suttogta alig hallhatóan, ha nem lettem volna ilyen közel, talán meg sem hallottam volna.
Nagyot nyeltem. Valamit ki kellett találnom, hogy ne legyen ilyen vészesen közel hozzám, viszont neki felettébb megfelelt a helyzet, ahogy vettem észre.
-Fujj, tiszta mocsok a kezed! - szakadtam el fogásából, ezzel felborítva a varázst.
Igen, így kell tönkre tenni egy pillanatot. Igazából nem bántam volna, csak nagyon összezavart a viselkedése, ami kedvére változik.
Felnevetett.
-Ennyire taszít a sár? Elárulom, te is koszos vagy! - kuncogott tovább, majd beletörölte a kezét feszülős fekete nadrágjába.
Összefontam karjaimat, majd egy hajszálat kifújtam az arcomból.
-Csak taszítanak a hullák uhh... - kirázott a hideg, ahogy emlékeztettem magam rá, hogy egy hullát cipeltünk.
Louis elmosolyodott. Nem tudtam hogy ennyit szokott mosolyogni, nevetni.
-Ohh, akkor ha ezzel megnyugtatlak, akkor a vámpírok sem élnek, végülis mi élő halottak vagyunk. Nincs bennünk semmi élő, több mint száz éve halottak vagyunk - suttogta a fülembe, majd kis szünetet hagyott - BUÚÚÚÚÚU!
Felemelte a kezeit, hogy ezzel megijesszen. Mivel anélkül is megijesztett, hogy bármi ilyet tett volna, ezért kissé megugrottam, amitől újabb hahotába tört ki.
-Nagyon vicces vagy! - fogta már a hasát a nevetéstől - Na gyere, szálljunk be!
Barátságosan átkarolt, mire csak ellöktem magamtól, ő még mindig nem állt le és folyton viccelt útközben is. Nem tudtam elképzelni hogy van ilyen jó kedve, annak ellenére, hogy egy hullát viszünk a csomagtartóban.
Vajon mindig ilyen? - ötlött fejembe a gondolat.
Benyomta a rádiót, mire egy The Fray szám szólalt meg és elkezdett dúdolni.
-Mit szívtál, hogy ilyen....ilyen... - kerestem a szavakat, mikor végre sikerült megszólalnom az út folyamán.
-Hogy ilyen kedves lettem? - segített ki, mire bólintottam. Kicsit ízlelgette a szavakat, mire elmosolyodtam a közben alkotott arckifejezésein. De a végén csak-csak elkomorodott, éreztem, hogy az eddig vicces rész után jön a komoly Louis - Az az igazság, hogy vágyom arra, hogy visszakapjuk Harryt és te visszahozhatod nekem. El sem tudod képzelni milyen nehéz egy olyan családban élned, ami immár egy fővel hiányos. És egész eddig azt hittem hogy ő örökké elment. Tudod mennyire sok idő az az örökké? - nézett rám, hogy biztosan figyelek e, csak pislogtam, hogy mire akar konkrét kilyukadni - Mi nagyon régóta együtt voltunk, én találtam rá, amikor még azt sem tudta hogy micsoda is pontosan, megtanítottam mindenre, bemutattam a többieknek is és akkor derült ki, hogy Harry az irányító egyéniség, így a legfiatalabb létére, mégis ő lett az úgymond vezérünk.
Nem bírtam ki, hogy meg ne szólaljak.
-És engem miért utálsz?
Csak úgy kicsúszott, én tényleg nem akartam ennyire kérdezősködni, hogy esetleg egy szavammal is megbántom, mert úgy éreztem, hogy kezd a bizalmába fogadni.
Nagyot sóhajtott.
-Még mindig nem utállak Lillian, igazából sosem utáltalak, dehát vadász vagy, így természetemtől fogva... - kezdett bele.
Tudom, hogy nem így van, most már ezzel nem tudna beetetni, még ha az elején mondja, talán hiszek neki, de ennyi nem lesz elég.
-Az igazat Louis!
Elmosolyodott.
-Tehát rájöttél? Igen, nem voltál szimpatikus az első pillanattól mikor az életünkbe beléptél, folyton az járt az eszemben, hogy te is olyan rontást hozol ránk, mint Lisa, hogy elveszel tőlünk újabb egy tagot, de most minden megváltozott, hogy nem elveszel, hanem adsz. Talán nem vagy tisztában a képességeiddel, de visszatudod hozni Harryt és nekem ez többet jelent bárminél - nézett rám hálásan.
Annyira jó volt látni ezt az oldalát neki, a kedves Louist, aki olyan gyönyörű kék szemekkel nézett rám, hogy bizseregtem tőle. De a tudat hogy csak a barátja miatt ítélget engem, rosszul esik. Az emberek is ilyenek, ahelyett, hogy megismernének, elsőre elítélnek, majd amikor adni tudsz valami értékeset nekik, azonnal fontos leszel a szemükben és emiatt Louis szavai nagyon rosszul estek, de igyekeztem lenyelni a gombócot a torkomban. Majd megakadt a gondolatom egy résznél.
-Tehát, mi az, hogy én visszahozom Harryt?
Bekanyarodtunk az erdei kis házhoz, mire Louis lefékezett, nem szállt ki, csak rám nézett.
-Zoé mondta, hogy készítselek fel. Talán nem tudod, de a boszorkányok és a vadászok közel állnak egymáshoz és ritkán van olyan, amikor ha az egyik szülőd boszorkány, a másik meg vadász, de a vadász lét, az a családon belül ugorhat is, a gének választanak ki téged. És ők több erővel bírnak, mint a vadászok, mivel mindkettő tulajdonságait birtokolják. Magába a vadászokat nem érezzük meg amikor jönnek, közel vannak hozzánk, csak az erősebb energiákat és én érezlek, mint ahogy minden fővámpír is, aki az ilyen akár kisebb falkákat, klánokat vezetik. Több erőt birtokolsz, mint gondolnád.
Hirtelen kopogtattak az ablakon, mire nagyot ugrottam és bevertem a fejem az autó tetejébe. Szívem őrült ütembe kezdett verni, Louis is azonnal oda kapta a tekintetét.
Csak Zoé volt az.
Nehezen tudtam feldolgozni az egyszerre érkezett sok információt. Úgy éreztem, akár megmozdulni is képtelen vagyok, legalábbis úgy éreztem ez most sokkolt.
Ujjaim remegtek ahogy bizonytalanul helyeztem a kilincsre és lassan nyitottam ki az ajtót.
-Na mi van? Meddig ültök ott bent, mindjárt egy test-lélek egyesítést tartunk! Ne üldögéljetek! - szólt ránk Zoé és teljesen kitárta az ajtót, hogy ki tudjak szállni.
Csodáltam, hogy hogy van ennyi lelki energiája Zoénak ehhez az egészhez, mondjuk visszahozom a szeretett tagjukat és boldogok lehetnek, ennyit igazán megtehetek értük.
-Na elhoztátok a testet? - kérdezte vidáman Zoé és játékosan összedörzsölte a tenyerét, mintha ennek az egésznek nem is lenne súlya, de ahogy figyeltem, rajtam kívül senkit nem visel meg ez az egész.
-Nem, csak oda mentünk, kiástuk Harryt, majd ott hagytuk - forgatta a szemét Louis.
Zayn, Liam és Niall is megjelentek Zoé mögött.
-Na mi van Louis, hirtelen visszatért a szarkasztikus éned? - mosolygott barátjára Niall, majd lepacsiztak.
Csak mosolyogva rázta a fejét, majd kinyitotta a csomagtartót.
Kiszálltam és figyeltem, ahogy Zoé az utasításokat adja ki a srácoknak hogy hova vigyék Harry testét a szeánszhoz.
Végig futott rajtam a hideg, már éjfél felé járhatott, bár nem tudtam pontosra, mennyi is az idő, de nem sokra rá, választ kaptam a fel nem tett kérdésemre.
-Gyerünk srácok, igyekezzünk, alig fél óra és éjfél! - siettetett bennünket.
Felnéztem az égre futólag, de nem világított semmi sem az égen, a vastag felhőréteg takarta el a csillagokat, ezért volt túl sötét az éjszaka.
A házban is sötétség honolt, csak a gyertyák világították meg az utat fölfelé. Nagyot nyeltem, teljesen horror hatása volt az egésznek. Ahol haladtam, végig mellettem a gyertyák pislákoltak, ha véletlen elaludt egy, Zoé azonnal ordított hogy valaki gyújtsa meg de azonnal.
Féltem, nem hittem magamban, hogy én képes vagyok rá, talán egész életemben ez volt a probléma forrása.
-Mindent elkészítettem bent, le van írva a lapra, hogy milyen sorrendbe helyezd be a dolgokat, a végén meg kell innod, majd... - magyarázta Zoé amikor az ajtó elé értünk, ahol Harry szelleme és minden bizonnyal, már teste is ott volt. Itt hirtelen állt meg mondandójával és a csizmájából előhúzott egy tőrt, majd a kezembe adta - ...ezzel kell először a csuklódon, majd a nyakadnál és legvégül a szíved felett megvágnod magad és mindhárom alkalommal megitatod pár cseppel Harry testét.
Végig bólogattam, bár kicsit megrettentem a ténytől, hogy belevágok a bőrömbe, még depressziós állapotomban sem voltam rá képes.
-És honnan tudom hogy jól csináltam? - hangom bizonytalanul csengett és kissé remegett.
Habár hülye volt a kérdés, mégis érthető, hogy tudnom kéne mégis mi lesz a reakció.
-Ha jól megy minden, látod a test és lélek egyesülését - nézett rám biztatóan. Talán sejthette hogy meg vagyok rettenve ettől az egésztől.
Zoé hátranézett Zaynre, aki az ajtóban állt és keze a kilincsen volt, majd az órájára pillantott és vissza a sötét hajú srácra, s biccentett egyet.
-Sok sikert Lillian! - ezzel búcsúzott és belökött a szobába.

Sziasztok!
Elsőkben is most így utólag Boldog Szülinapot Liamnek! Most is sikerült időben részt hoznom, hála a tegnapi sok munkásságomnak ezzel a résszel. A végét nagyon nehéz volt összeszenvednem, de mivel /tudom hogy sokan mondják és nekem is elegem van belőle/, de ugye holnapután iskola, holnap meg költözök be a kollégiumba. Most így előre nem tudok mondani semmit a további részek érkezéséről, ez lesz a második évem, igyekszek minden téren jót nyújtani, itt is! Hogy mikor lesz új rész, azt a kommentek követése, olvasása alapján értesülhettek róla! Köszönöm hogy elolvastátok ezt és a történetet is, a véleményeteket kommentbe osszátok meg velem, pipáljatok, írhattok chat-en is, vagy az elérhetőségeim menüpont alatt bárhova!
Legyetek rosszak! *kacsint*

Cat.xoxo