18.

Nem tudtam hirtelen merre kéne hajtanom, hogy merre is vagyunk pontosan, így random befordultam jobbra. Számba vettem a lehetőségeket. Haza nem mehetek, hisz ott nem tudnék Harryvel semmit se kezdeni, mert alapból nem is tudom hogy mit is kéne, így egy mód maradt, mégpedig, hogy Zoéhoz megyek. Idegesen kapaszkodtam a kormányba. Harry mi is valójában, Zoé és a többiek sem látták őt, viszont Gregék azonnal elkapták és tudták hogyan kell ellene intézkedni. Ezek szerint ők is látták? Eddig azt hittem valami szellem, de most már nem tudom mivel is állok szemben. A vadászokat kellett volna megkérdezni, de nem hinném hogy ezek után mosolyogva, szeretettel várnának vissza.
Gondolataimból föleszmélve az út közepén megláttam egy embert, nem tudtam hogy ki lehet ilyen hülye, esetleg részeg, akinek az út közepén támad kedve sétálgatni. De ahogy egyre közelebb értünk, az anyám alakját véltem felfedezni, majd tisztán kivettem az arcát. Tényleg ő volt az. Nem hittem a szememnek. A kormányt elrántottam az ő irányából, de a másik sávban egy kamion alakja rajzolódott ki, majd erős hangját is meghallottam, majd egy véres kéz ért hozzá a kormányhoz és visszarántotta azt az eredeti sávba. A szívverésem az egeket verte. Harry rántotta vissza a kormányt, mire hirtelen lefékeztem, a gumik sikítva álltak meg. A visszapillantóba néztem, majd hátra, ahol nem volt senki.
Harry kérdőn nézett rám, már amennyire tudott, mert inkább az életben maradásért küzdött.
Kicsit higgadtabban kezdtem neki újból az útnak, amikor immár az erdőben lévő háznál parkoltam le. Tudtam, hogy a vállam már nem bírná el az újabb megterhelést, így nem tudnám egyedül behozni Harryt. Csak abban kételkedtem, hogy ez az egész nem e egy illúzió, hogy vajon ez az egész valós e, hogy amiről úgy hisszük, hogy valóban így van, az most megtörténik. Tényleg? "Valóban" így van, nem csak a képzeletünk egyfajta szüleménye? Ha hozzáérsz az arcodhoz, ujjaiddal finoman végigsimítasz rajta, érzed hogy itt vagy és ez valós. De biztosan a sok homályos álom közül neked is lehetett olyan, amit úgy éreztél, hogy tényleg ott vagy és nem álom. És talán ezután ha belegondolsz és visszaemlékszel arra az álomra, ami után mikor felébredtél nem is tudtad biztosra hogy megtörtént e, vagy álmodtad. Ha volt ilyen élményed, akkor teljesen megérthetsz engem hogy miért is kételkedtem és hogyan is próbálom megfejteni Harry mivoltát.
Gyorsan pattantam ki a volán mögül, s már a nagy ház ajtajához értem, amikor is kinyílt az ajtó. Louis állt ott, amitől kissé meghökkentem, féltem tőle.
-Hol van Zoé?
Louis tök nyugodtan neki dőlt az ajtófélfának, majd karba font kézzel és felvont szemöldökkel méregetett.
-Neked is szia - gúnyolódó hangneme egyáltalán nem tetszett.
Ingerülten böktem mutatóujjammal a mellkasára, amit egy fekete póló fedett, ami tökéletesen simult kidolgozott felsőtestére.
-Figyelj Louis, most nem vagyok jó kedvemben, úgyhogy remélem méltatsz arra, hogy elmondd hol van Zoé.
Egyik kezét kihúzva a tartásából, leszedte magáról az ujjamat.
-Te figyelj Lillian, én sem vagyok jó kedvemben, mert itt vagy, de őszintén nem érdekel mit akarsz, csak hagyj minket békén, érted? Ez vitte egyik tagunkat a halálba már egyszer, egy halandó zaklatása, nem hiányzik több ilyen.
Most már tudtam honnan fúj a szél, hogy miért is mérges rám, bár biztos voltam benne, hogy nem ez az egész ami böki a mellét, de egyenlőre megelégedtem ennyivel.
-És mit szólsz ahhoz ha én felajánlom neked, hogy visszahozom azt az egy tagot?
Felvont szemöldökkel nézett rám, hogy mit is értek ez alatt, de csak fejemmel intettem, hogy jöjjön velem az autóhoz. Az ágak ropogtak a bakancsom alatt, furcsa volt, hogy az erdőben vagyunk, de egy madárhangot sem hallottam, csak a fák suhogását az enyhe szélben.
Az ajtót kinyitva kíváncsian vártam hátha Louis látja e őt, de továbbra is értetlen tekintetét láttam. Nem tudtam mitévő legyek. Aztán eszembe jutott valami.
Valahogy kiszedtem az autóból, Louis is láthatta ahogy Harry lába, bár ahogy ő látta, a valami megmozgatta a kavicsokat. Louis elképedt, nem tudta mit mondjon.
-Kérlek...segítenél...valahogy, mert eléggé nehéz - kínlódtam Harry megtartásával, ami nem bizonyult egyszerűnek, tekintve hogy hozzám képest nagy volt, akár szellem - vagy micsoda - , akár nem.
Louis óvatosan nyúlt Harry felé, mire megforgattam a szemem, ennyire ne siesse el. Amikor sikeresen tapasztaltuk, hogy meg tudja érinteni, ő átvette magához az egész súlyt és behozta a házba.
Egy pillanatra megálltam az ajtóban.
-Mi van ebben a házban, ami az enyémben nincs, hogy Harry be tud menni? - motyogtam magamnak.
Persze Louis meghallotta és azonnal felelt is:
-Itt nem él élő ember.
Elakadt a szavam, de inkább követtem fel Louist az emeletre.
-Tehát Zoé hol van? - firtattam.
Louis lábbal tolta meg az egyik szobának az ajtaját, ami nem volt rendesen becsukva és oda letette az ágyra.
-Vérbankba mentek, hogy hozzanak inni. Még előtted indultak el, úgyhogy egy darabig nem jönnek még vissza - felelte, de láttam hogy egy aprót sem figyelt rám, abban sem voltam biztos, hogy arról tud e, hogy most hozzám beszélt, vagy csak reflexszerűen válaszolt. Sokkal inkább figyelmét a besüppedt ágynemű kötötte le, amit kezdett átitatni a vér és már lehetetlennek bizonyult, hogy ezt a fémes illatot Louis ne is érezze -Mi történt vele? A vadászok., mi? Zoé mesélte, hogy elvittek téged, és bizonyára akkor Harryt is.
Jól esett, hogy már hitt nekem, egy kis erővel töltött fel.
-Honnan tudta?
-Járt a házatoknál, beszélt apukáddal.
Meglepett hogy ott járt. Tudta volna hogy elvittek, vagy miért ment oda? - merültek fel bennem kérdések.
Apám...bizonyára halálra van rémülve, ráadásul hogy semmit sem tehet. Haza akartam menni, hogy elmondjam neki, hogy minden rendben van velem, élek, csak egy szörnyű varázskörbe keveredtem, amiből még nem tudom hogyan szabadulok.
Nem értettem az út közben lévő "látomásomat", olyan élethűen láttam anyámat, hogy már beleőrültem ebbe a fájdalomba. de ez is egy illúzó volt, ugye? Hisz ő kórházban van...
-És most mi lesz? Mármint mit kezdünk vele? - mutattam a göndör felé, aki alig volt eszméleténél.
Kirohant a szobából, de a következő másodpercben már ott is volt, nehéz lesz ezt a gyorsaság dolgot is megszoknom, úgy éreztem.
-Telefonálok egyet.
Majd ezzel ki is vonult a folyosóra. Én addig izgatottan vártam a fejleményeket, majd hogy kissé letakarítsam Harryt, kerestem a fürdőben egy törölközőt és kissé bevizezve visszamentem hozzá. Helyet foglaltam az ágy szélén, majd Harry fölé hajolva finoman hozzáérintettem az arcához a törülközőt. Szempillái lassan emelkedtek meg, mire megcsodálhattam fájdalomtól csillogó zöld íriszét, egyrészt elszomorított, hogy ekkora fájdalmakat él át, másrészről meg csodáltam azokat szemeket, annyi mindent mondott velük. Fájt így látnom, észre sem vettem hogy sírok, csak azt ahogy a könnycseppjeim Harry arcán gördülnek lefelé.
Jég hideg ujjait éreztem az arcomon, ahogy könnyeimet letörli, de közben éreztem ahogy egy kosz ccíkot is húz rajta, de amint ő is észre veszi ezt és megpróbálná azt is letörölni, keze nem engedelmeskedik és visszahullik az ágyra.
-Zavarok? - hallottam meg Louis hangját az ajtóból.
Már szóra nyitottam volna a szám, hogy visszavágjak, de ott termett mellettem, kiszedte a kezemből a törölközőt, majd leszedve az arcomról a piszkot, arrébb is hajította.
-Gyere velem! - húzott fel az ágyról, majd elkezdett lefelé vonszolni az emeletről.
Nem tudtam mire készül és hova is megyünk, ráadásul hogy egyedül hagyjuk Harryt, aki most segítségre szorulna.
-Hova húzol? - ráncigáltam a karomat, hogy leállítsam egy kicsit.
Magyarázatot vártam.
-Az autóban elmondok mindent!
Ennyivel le is tudta. A garázsba mentünk, ahol több autó is parkolt, de egy fekete Range Rover csomagtartóját nyitotta fel.
-Fogd meg ezt! - adott a kezembe egy ásót, majd megfogott még - sejtelmeim szerint egy vermelőt és egy lakatvágót.
-Mit akarsz ezekkel? - néztem rá furcsán.
Nem szólt semmit, igaz is, az autóban majd elmondja, tovább nem is kérdezgettem, csak tettem amit kért. Beraktunk mindent az autóba amit a kezembe nyomott és beszálltunk végre az autóba. Szívem egyre hevesebben dobogott, hogy mit is tervez Louis. Nagy erővel tolatott ki, a kerekek megcsikordultak ahogy lefékezett és megfordulva az úton hajtottunk.
Nem kellett újból kérdeznem, Louis magától kezdett bele.
-Beszéltem Zoéval és mint kiderült, egy lehetőség van. Kiderült miért is nem látjuk Harryt, mert nem egészen ő az, csak egy része, amit ezek szerint kiszabadítottál, de hogy teljes legyen a visszaváltoztatás, ahhoz kell a test is.
Elképedtem, tudtam mit akar ezzel mondani, csak nem hittem a fülemnek. Ez az egész őrültség. Ásó, vermelő, lakatvágó...hát persze, immáron minden értelmet nyert.
-Te ki akarod ásni a testét?! - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Jól tudod.
Nem akartam hinni se a fülemnek, sem az eszemnek.

***

A csapatok már készülődtek, forr az egész bagázs, legalábbis Arthur, a hírvivő ezt mondja, de a saját szememmel kellett látnom. Tűzszekérrel hajtottunk a helyre. A pokollovak nyerítve álltak meg, sörényük vörös és narancssárga színben lobogott, szemük ébenfekete volt, gyönyörű jószágok. És akkor láttam, hogy Arthurnak igaza volt, most bekövetkezik a világvége. A hatalmas sziklák tetejéről figyeltem lefelé, a mélybe, ahogy a barlang belsejében a sziklákból előtörő tűz által megvilágított tér minden egyes szeglete tele volt, haladtak előre, egymáson tapostak ahogy felajzva, idegesen vágtattak át mindenkin.
-Abban reménykedek, hogy megölik egymást, mire eljutnak a céljukhoz - jelent meg mellettem Arthur.
Cipő kopogását hallottam meg mögülünk, azt hittem magát az ördögöt látom.
-Ne is reménykedjetek. Lehet, hogy régen legyőztetek, de megmutatjuk, hogy azóta kétszer erősebbek vagyunk. lehet hogy a csatát elvesztettük, de a háborút mi nyerjük.
S azzal el is tűnt.
Megfeszültem, éreztem, hogy egy kicsi kell és azonnal megölöm.
-Greg, hagyjad! Egyenlőre nem tehetünk semmit, csak nézzük a történéseket.
Szinte egy betűjét sem fogtam fel annak, amit mondott, csak azon az átkozott nőszemélyen járt az agyam, Dorotheán.
Esküszöm, megölöm.


Sziasztok,
késtem, tudom, de történt egy kis magánéleti probléma, amin túl kellett tennem magam, szerencsére a legjobb barátnőm sokat segített, így most már neki tudtam kezdeni, köszönöm a kommenteket, meg a pipákat. Bár így is majd ketté hasad a fejem, de sikeresen megírtam. Tudjátok, egész addig amíg nincs az embernek blogja, nem is tudja hogy mennyire számít egy-egy komment amit írtok, ebből is merítettem energiát hogy meg tudjam írni. Nagyon szépen köszönöm nektek!

Cat.xoxo